Kötelezővé tennék a szállodai csillagok használatát
Kötelezővé tenné a hotelek minőségét jelentő csillagok használatát a szállodaszövetség - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Kötelezővé tenné a hotelek minőségét jelentő csillagok használatát a szállodaszövetség - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Valóban elindul a munka a Rózsadombon álló egykori SZOT-szállónál - mondta el a Világgazdaságnak adott interjújában Wáberer György. A szállítmányozásból az ingatlanpiacra váltó üzletember elmondása szerint az engedélyek megvannak, így napokon belül indulhat az építkezés.
A Dunán évtizedek óta elmaradó fenntartási-karbantartási munkák következtében mára 250 alá csökkent a hajózható napok száma, és évente mintegy 300 milliárd forintos kár éri a gazdaságot. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatot írt ki a hajózhatóság javítására - írta szerdai számában a Világgazdaság.
A BKV közlése szerint megtalálták az újragyártott orosz metrókocsik meghibásodásának okát, ugyanakkor a 24.hu BKV-s forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a jelentkező hibákat "buhera" megoldásokkal hárítják el, amelyhez az orosz gyártól eddig nem sok segítséget kaptak.
A Digitális Jólét Program (DJP) 2.0 keretén belül Tata lesz azon kísérleti programok egyik helyszíne, ahol okosváros-fejlesztéshez (smart city) kapcsolódó eljárásokat fejlesztenek ki és vezetnek be - olvasható a Kormany.hu oldalán.
Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A hétvégén Budapestre kérette a BKK a felújított metrószerelvényeket gyártó Metrowagonmash tulajdonosát, a Transmash Holding vezetését és a tervezésben részt vevő szakembereket is. A sorozatos hibák okát megtalálták és ki is javították, így akár már a jövő héten megkezdődhet a szerelvények újbóli üzembe állítása - írja a 24.hu.
A BKV a megkötött szerződése szerint, naponta 23 ezer eurót, vagyis 7,1 millió forintot kérhetnek kárátalányként, az orosz Metrowagonmash-tól az új metrószerelvények forgalomból történő kivonása miatt - írja a HVG.hu.
Közvetlen buszjáratot indít a BKK a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között - írja az Index. Az új járat jelentősen megkönnyíti a repülővel Budapestre érkezők bejutását a városba.
Péntek délután, a sorozatos metrómeghibásodások után állt a sajtó nyilvánossága elé Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. A helyszíni tudósítások szerint a társaság vezetője elnézést kért az utasoktól, és hangsúlyozta, hogy ezek nem olyan hibák, amelyek veszélyeztetnék az utasbiztonságot.
International School of Debrecen néven kezdhetik el hamarosan a legújabb, nemzetközi rendszerű képzést biztosító iskola építését Debrecenben. A Nagyerdő melletti intézmény kör alakú területe átmenetet képez a mesterséges és a természeti környezet között. Az átadást követően, az új iskolában összesen 500 diák tanulhat majd - írja a Forbes. Nem ez azonban az egyetlen oktatási vagy K+F fejlesztés az Alföld városaiban.
Nem készpénzben, hanem értékpapírokban és betétekben, de a fővárosnak rendelkezésére áll a 3-as metró felújításához a kormány által biztosított forráson felül szükséges 30 milliárd forint - erősítette meg Tarlós István főpolgármester a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában korábbi tájékoztatását csütörtökön.
Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely jelentős mértékben érinti a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok ("SZIT") jogi szabályozását is - közölte a Deloitte.
A licitálók hiánya miatt elmaradt a XIII. kerületi Duna-parti telkek árverése - közölte a kerületi önkormányzat. A május végi felhívás a Duna-Viza utca-Népfürdő utca-Dráva utca által határolt összesen tízezer négyzetméteres telkekre vonatkozott.
Május végén jelent meg a XIII. kerületi önkormányzat honlapján a felhívás arról, hogy értékesítenék a Duna-Viza utca-Népfürdő utca-Dráva utca által határolt területen lévő három telket. Az összesen 10 ezer négyzetméternyi terület kikiáltási ára 3,62 milliárd forint, ami közel 700 millióval kevesebb, mint három évvel ezelőtt volt - írja az mfor.hu.
A korábbi tervekhez képest kevesebb állomás kerül végül akadálymentesítésre a hármas metró vonalán, illetve a rendelkezésre álló forrás is feleakkorára csökken - írja a Népszava.
Idén 15 milliárd forint támogatást kap a központi költségvetésből Budapest a közösségi közlekedés finanszírozásához - az erről szóló támogatási szerződést szerdán hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés.
Félmilliárdos keretösszeggel írják ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
További 2217 millió forintos keret áll majd a már korábban megállapított 3500 millió forinton felül a Liget Budapest Projekt részeként épülő Hermina Garázs megvalósítására - derül ki a Magyar Közlönyből.
A Start című műsorban a nyugdíjhelyzettel kapcsolatos aktualitásokat értékelte a Bankmonitor szakértője. Baljós...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.